Földmunka az Ipari Parkban
Ismét nagy a mozgolódás az Ipari Parkban. A Jászfényszaru Ipari Centrum Kft. által megvásárolandó területen végeztek „földmunkát” április első felében, az eladó megbízásából.
2009 februárjában fogadta el a Képviselőtestület a Kft. Stratégiai Tervét. A Terv tartalmazza az Ipari Park területének bővítését (földterület vásárlás és az infrastruktúra kiépítése), csarnoképítést és egy vállalkozói ház létesítését. Az elképzelések szerint a beruházás Európai Uniós támogatás felhasználásával valósulna meg. Több helyszín megvizsgálását követően - az 1998. évi ipari park cím szerződésben - az Ipari Park tartalék területeként megjelölt kettő terület (a városból a körforgalom felé vezető út jobb oldalán, a Megaline és az Ipari Centrum közötti beépítetlen terület) tulajdonosaival indultak el a tárgyalások. Ennek eredményeként 2010 januárjában a kettő tulajdonossal adásvételi előszerződést kötött a Kft.
A későbbiek során lelassult az adásvételi folyamat, ugyanis évközben egy szakhatósági nyilatkozatból kiderült, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartása szerint régészeti lelőhelyek találhatók a területeken. Jászfényszarun sok helyen van nyilvántartott régészeti lelőhely, a város ezen részen szarmaták nyomai találhatók meg. Az új információ alapján többhónapos egyeztetés kezdődött a földterületek tulajdonosaival és az érdekelt hatósággal a teendőket, megoldási lehetőséget illetően.
Az előszerződésekben foglaltak alapján az eladók költségén folytatódtak a munkálatok. Tavaly műszeres bevizsgálás, felmérés következett, így szűkíthető volt az a terület, ahol régészeti objektumok lehetnek a földben. A vizsgálat kimutatta, hogy az egyik területen nincsenek leletek, míg a másik területnél a legfelső talajréteget leszedve lehetett csak megbizonyosodni arról, hogy kirajzolódnak-e a feltárandó maradványok (pl. veremház, gödör, sír) foltjai a homokos/agyagos altalajban.
A munka április elején kezdődött meg, melynek eredményeiről Dr. Kertész Róbert, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze elmondta, hogy 19 különböző helyszínen folytattak kutatást. A megnyitott felületek nagysága összességében elérte a 7600 m²-t és cca. 6500 m³-t földet mozgattak meg. Ennek ellenére régészeti jelenségeket nem tudtak megfigyelni, melynek oka abban kereshető, hogy a területen az elmúlt évszázadban intenzív szőlőművelést folytattak, ami jórészt megsemmisítette a szarmata-időszak objektumait.

Egy híján húsz
Április 2-a városunk számára kiemelkedő nap. Egyrészt 19 évvel ezelőtt 1993. április 2-án történt Jászfényszaru ünnepélyes várossá avatása, másrészt e napon ünnepeljük a Dicsőséges Tavaszi Hadjárat hatvani csatáját, amit a magyar seregek fényes győzelemmel megnyertek 1849-ben és ekkor a magyar seregek városunkban is felvonultak.
Idén is ezen a napon emlékeztünk az eseményekre egy jó hangulatú, napsütéses délutánon. A város apraja-nagyja megjelent a közös ünneplésen és együtt örültünk, mert volt minek.
A délután folyamán az iskolások számára a Rimóczi kastély és a Főtér közötti útszakaszon aszfaltrajzversenyt rendeztünk, amin 18 csapat vett részt óriási lelkesedéssel. A rajzokat Szabó Zsóka tanárnő, Tóth Györgyné Fekete Terézia nyugdíjas tanárnő és Nagy Ildikó könyvtáros zsűrizte. Nem volt könnyű dolguk, hiszen nagyon sok szép rajz született, ezért mindenki kapott oklevelet és ajándékot. A legjobban sikerült művek alkotói: alsó tagozaton a 4. b csapata, felső tagozaton pedig a 7. a képviselői. Az óvodások csapata pedig különdíjban részesült.
A rajzverseny után a gyerekek egy rendhagyó játékban, a „címerkeresőben” vettek részt. A Templomkertben fényszarui címerrel díszített apró csokoládékat, cukorkákat rejtettünk el, amit a gyerekeknek kellett megtalálniuk. Szinte mindet sikerült.
Az évfordulós ünnepségen városunk egyesületei is bemutatkoztak. Többek között az íjászok, fogathajtók, a pávakör, a horgászok képviseltették magukat és tájékoztatták a megjelenteket programjaikról.
Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester ünnepi beszédében büszkén említette az Európai Unió társfinanszírozásával megvalósuló, a városközpont megújulását célzó beruházások (ÉAOP-5.1.1/D-09-2f-2011-0003 azonosító számú, „Jászfényszaru városközpontjának értékmegőrző megújítása” című projekt) részleteit. A projektnyitó rendezvényen a megjelentek megismerhették a tervezett fejlesztéseket a kihelyezett látványtervek áttekintésével és a Polgármesteri Hivatal dolgozói is készséggel álltak az érdeklődők rendelkezésére.
Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata keretében jórészt huszárok járják be már 24 éve az 1849-es dicsőséges Tavaszi Hadjárat útvonalait. Az Emlékhadjárat útvonala 35 települést érint, köztük Jászfényszarut is.
A városi ünnepség részeként 16:00 órára a huszárok is megérkeztek Boldogról. A mintegy 65 huszár között a jászfényszarui Szűcs Mihály Huszárbandérium képviselői is ott voltak.
A Városháza előtt Fülöp Tibor Zoltán, a Magyar Hagyományőr Világszövetség ügyvezető elnöke mondott ünnepi beszédet, majd Díszszemlét és zenés katonai hagyományőrző felvonulást láthattunk.
A színpompás huszártisztelgés után egy rendhagyó dologra került sor, mely reményeink szerint hagyománnyá válik majd. A gyerekek a városnak címzett kívánságaik elhelyezése után piros, fehér és zöld színű léggömböket engedtek az ég felé, lezárva ezzel a vidám, hagyományainkhoz és értékeinkhez méltó ünnepséget.



.jpg)

Szabadidőpark Jászfényszarun
A „Szociális városrehabilitáció és lakossági integráció Jászfényszaru fejlődéséért” című, ÉAOP-5.1.1/A-09-1f-2010-0002 jelű pályázat keretében Jászfényszaru Város Önkormányzata a település délkeleti részén, a Vörösmarty Mihály utca - Csaba utca – Szegfű utca által körbezárt területen többfunkciós szabadidőparkot hoz létre.
A szabadidőpark létesítésével az Önkormányzat különböző célokat kíván megvalósítani: a pihenés megteremtése mellett a településrész közösségi igényeinek ellátását is szolgálja. Kialakításra kerül az Alvég-Újtelepi tó mellett egy hangulatos parti sétány, 2 db játszótér a kisebb és nagyobb korosztályú gyermekek részére. A sportolni vágyók számára is közkedvelt lesz a szabadidőpark, ugyanis az aszfaltos sportpálya mellett megvalósításra kerül egy 17x35 méteres nagyságú, 11 ügyességi elemből álló kerékpár-gördeszkapálya. A pálya mellett mászófal és ping-pong asztalok kerülnek elhelyezésre. A közösségi térrendszer meghatározó része lesz a cigányzenész emlékmű, melynek célja a közösségi tudat erősítése, kisebb találkozó-pihenőtér létrehozása. A szabadidőpark várhatóan május végére fog elkészülni, a Programalap keretében különböző programoknak és rendezvényeknek ad helyszínt.
A munkálatok elkezdődtek
A szabadidőpark látványterve


Civil fórum letölthető dokumentum
2012. április 16-án került sor a következő Civil fórum megrendezésére. A rendezvényen a helyi civil szervezetek tájékoztatást kaptak a Programalapok keretében meghirdetésre kerülő pályázatokkal kapcsolatban. Az előadás anyagát itt lehet letölteni.
További információ kérhető az alábbi elérhetőségeken:
Szabó-Fábián Katalin Csatlósné Farkas Mónika
+36-70/434-00-98 +36-57/522-170
+36-57/424-240 119-es mellék
projekt@jic.hu projektiroda@jaszfenyszaru.hu

Jászfényszarui vállalkozók figyelmébe!
Jászfényszaru Város Önkormányzata a város életében részt venni kívánó helyi gazdasági társaságok, vállalkozások feltérképezését, rendszerezését határozta el a várható beruházásaihoz, beszerzéseihez.
Ennek érdekében egy olyan adatbázis létrehozását tűzte ki célul, melyben a helyi székhellyel, illetőleg telephellyel rendelkező vállalkozások – önkéntes bejelentkezésük eredményeképpen – bekerülnek egy olyan rendszerbe, mely rendszeresen tájékoztatja őket a városban tervezett beszerzésekről, valamint ajánlattételi lehetőségeikről.
A helyi vállalkozások nyilvántartásba vétele már korábban megkezdődött, de annak folyamatos aktualizálása, illetve bővítése érdekében az Önkormányzat Képviselőtestülete ismételten felhívja a helyi munkák kivitelezésére, megvalósítására pályázni szándékozó helyi vállalkozások figyelmét, hogy a nyilvántartásba vételük céljából a regisztrációs szándékukat jelentsék be személyesen a helyi Polgármesteri Hivatal Projektirodáján, vagy postai úton, illetve a jaszfenyszaru1@vnet.hu e-mail címre történő megküldéssel.
A bejelentésnek tartalmaznia kell:
• a cég nevét, székhelyét, telephelyét,
• a cégvezető nevét,
• a cég elérhetőségét (e-mail, telefon, fax),
• a cég alapítását,
• a cég negatív tevékenységét,
• a cég utóbbi 3 évének mérleg szerinti eredményének pozitív vagy negatív minősítését,
• a cég által foglalkoztatott dolgozók átlag létszámát az utóbbi 2 évben,
• a cég esetleges köztartozását, rendezetlen munkaügyi bírságolását,
• a cég tevékenységének megfelelő legnagyobb referenciáinak ismertetését 2009-2010-2011-évben az érték és a befejezési dátum megadásával.
Kérjük, hogy szíveskedjenek a regisztrációba a bejelentkezéssel élni, hogy a Képviselőtestület a beruházásainál, fejlesztéseinél, beszerzéseinél a helyi gazdálkodó szervezetek részére nyújtandó tájékoztatással elsődlegesen számukra biztosíthasson ajánlattételi lehetőséget, munkát adva ez által a helyi vállalkozások alkalmazottainak.
Dr. Voller Erika
jegyző